Betonkockákba zárva
remélünk egy szebb napot,
pergő percekre várva,
pehelykönnyű holnapot.
Mindig a „majd” és a „lesz”
mázolják be falaink,
míg a kétely körbe vesz,
halványulnak álmaink.
A jelen perc így hal el,
illúziókba fojtva.
Észrevétlen sorvad el,
magát semmivé bontva.
És csak a beton marad,
az „egyszer” és a „holnap”
egyre távolabb szalad,
míg ábrándokká porlad.
Kép: Sergei Wing • Unsplash