Körtefa fázik a kert végében,
különös csendben, a Hold fényében.
Hiába fürdik ezüstös lángban,
megfagy a Napért sóvárgó vágyban.
Árnyéka bomlik jeges éjjelnek,
körtét rágó férgek a félelmek.
Nem nyújtja ágát a csillagokba,
nem veti hitét a pirkadatba.
Körtefa teste kristállyá válik,
róla az élet lefoszlik, mállik.
Hold hívja lelkét, belevegyülne,
vele égi mámorba merülne.
Kép: Taeshin T. • Unsplash